pannon
Menü
     
Pontos idő
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     
Íráselemzés
Íráselemzés : Mi a grafológia

Mi a grafológia

A grafológia görög eredetű összetett szó, első eleme a grafo rajzot, írást, kézírást, a második a logosz szóból származik, ami tudományt jelent. A grafológia tehát írástudomány. >>>
 


Hogyan értelmezhető modernebb elnevezése az íráspszichológia?
Az írás ebben az esetben sem csupán kézírás, hanem minden embertől származó, bármely írásfelülten (föld, homok, kő, fa, papír, fal) megjelenő nyomot magába foglaló jel, firka, rajz, kép, graffiti. A pszichológia pedig az emberi lélek tudománya. Így értelmezve a grafológia az írásból, rajzból, jelből felfedezhető, kibontható emberi magatartást, a személyiség viselkedését vizsgáló tudomány.

Egy összetettebb definíciója: a grafológia olyan emberről szóló tudomány, amely a kéz vagy helyettesítője által létrehozott, az írásfelületen rögzített, de arra egyedi mozgással került formaalkotást, és a létrehozó mikromotoros mozgást vizsgálva, a pszichológia segítségével a jellemre, a személyiségre, a vizsgált ember viselkedésére következtet.
Nincs kapcsolata a jóslással, jövendölésre nem, de prognosztizálásra alkalmas a feltárt személyiségjegyek és a hozzá kapcsolt pszichológiai értelmezések összefüggésésben.

Az írófelületre (papírra) merevedett mozgás egyéni, mint a nagymozgások, a mimika, a gesztikuláció, a beszédmód és egyéb hozzánk tartozó szokások. Az emberek a világra nem egyformán reagálnak. Írásunk is hozzánk tartozik, akár a gesztusaink. Egyedi, mással össze nem keverhető, ez az oka, hogy találhatunk hasonló, de nem találhatunk egyforma írást. A kézírás, olyan, mint az ujjlenyomat. Csakis egyetlen emberhez tartozhat. Ezt a jellemzőjét az írásszakértő hasznosítja.

Írásunkra érvényes-e vajon az állandóság? Tapasztalhatjuk, hogy nem. A környezet változásai, az öröm, a bánat, az izgatottság, esetleg a düh, vagy a félelem, a tartós szorongás megváltoztatják viselkedésünket, így írásunkat is. BUDA BÉLA szerint „az írás állandósága és mégis relatív változékonysága, egyedi jellege makacs tény”. Megfejthetők az írás sajátos szabályszerűségei és írójának mástól jól megkülönböztethető jellemvonásai.

E „titkok” megfejtése a grafológus feladata.
 

     

Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND